Budapesti Szertorna Diákolimpia – 2019. január 23.

Január 23-án került sor a Budapesti Diáksport Szövetség rendezésében a Budapesti Szertorna Diákolimpiára.
Iskolánk több évtizede nem képviseltette magát ezen a rangos tornán, így kíváncsian vártuk a versenyt. A szertorna, mint olimpiai sportág nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében. Ez látszódott az indulók létszámán is.
Az I. korcsoportban (1-2. osztályosok) egy csapatunk indult a versenyen talajgyakorlattal és szekrényugrással. A csapatunk tagjai: Musbeh Karina 2.z, Elszászer Anna 2.z, Soni Bindia 1.z, Kulimák Blanka 2.z, Repei Eszter 2.z, Szilágyi Orsolya 2.z.
Az I. korcsoportban a lányok a 8. helyet szerezték meg. Egyéni eredmények tekintetében Musbeh Karina a 13. helyen végzett a több, mint 60 fős mezőnyben, így “betornázta magát” az Országos Szertorna elődöntőbe.

A III-IV. korcsoportban (5-8. osztályosok) két csapattal képviseltük iskolánkat. A nagy lányoknak a talajtorna, szekrényugrás, gerenda szereken kellett versenyezni.
A” csapat: Rábavölgyi Kitti 5.a, Fésü Boglárka 5.a, Horváth Kata 8.z, Krisztián Fanni 8.z. Az “A” csapat a XI. helyen végzett.
B” csapat: Musbeh Szonja 6.z, Lengyel Dóra 6.z, Ács Regina 6.z, Repei Petra 7.z, Csalló Aisa 8.z,  A “B” csapat a XII. helyen végzett.

Gratulálunk az eredményekhez! (Molnár Viktória)


Kerületi terematlétika verseny – 2019. január 22.

2019. január 22- én az ÁMK sportcsarnokában rendezték meg a kerületi terematlétika versenyt.
Ezen a versenyen a 7-8. osztályosaink képviselték iskolánkat 1 fiú és 1 lány csapattal.

Fiú csapatunk tagjaiZiegler Patrik 8.z egy kör futás 6. hely, Vastag Álmos 7.a helyből távolugrás 6. hely, Bicskey Attila 7.z medicinlabda lökés 5. hely, Ancsa Richárd 7. z ötösugrás 6. hely, Demeter Attila 8.a magasugrás 6. hely, Vorák Dávid 8.a egyéni összetett 6. hely, fiú váltófutó csapat5. hely.

Lány csapatunk tagjai: Sinkó Nikolett 7.z egy kör futás 2. hely, Nyuzó Zsófia 8.z, helyből távolugrás 4. hely, Krisztián Fanni 8.z medicinlabda lökés 3. hely, Kondrát Liza 8.z ötösugrás 5. hely, Pintér Nóra 7.a magasugrás 3. hely, Repei Petra 7.z egyéni összetett 3. hely. Gratulálunk a sporteredményekhez! (Molnár Viktória – testnevelő tanár)


Felsős Kerületi Úszó Diákolimpia – 2019. január 17.

Felső tagozatosaink 2019. január 17-én, a Csepeli Strandon megrendezésre kerülő úszóversenyen indultak egyéniben, ahol a felsősök mezőnyében Ziegler Patrik – 8.z, Koczka Sándor – 7.z, Szamper Viktor – 5.z, Bodó Zsombor – 5.z, és Balogh Gergő – 7.a osztályos tanulóinkból álló csapatunk versengett az erős mezőnyben.
Ziegler Patrik – 50 méteres mellúszásban 4. helyen végzett, Koczka Sándor – 50 méteres hátúszásban 6. helyen végzett, Szamper Viktor – 50 méteres mellúszásban a 2. helyet szerezte meg.
Gratulálunk a gyerekeknek a szép sportsikerekhez! (Kuris Gabriella – testnevelő tanár)


Alsós Kerületi Úszó Diákolimpia – 2019. január 9.

2019. január 9-én rendezték a kerületi Úszó Diákolimpiát a posztógyári uszodában az alsó tagozatos tanulóknak. Iskolánkat 2 fiú és 2 lány képviselte a versenyen:
Szamper Márton 1.z osztályos tanuló mellúszásban 5., Joó Marianna 3.z osztályos tanuló mellúszásban az 5., gyorsúszásban a 6. helyet szerezte meg. Zagyva Norbert 2.z osztályos tanuló mellúszásban 4., míg gyorsúszásban 3. helyezést ért el. Nardai Lara 3.a osztályos tanulónk pedig mellúszásban a 3., és gyorsúszásban a 2. helyen végzett. Kocsis Kristóf – 4.z osztályos tanuló is indult a versenyen, aki az első 6 közé sajnos nem tudta a versenynapon felküzdeni magát.
Gratulálunk az alsó tagozatos úszóinknak! (Kuris Gabriella – testnevelő tanár)


Kerületi Labdarúgó Diákolimpia – 2018. október 10.

2018. október 10-én rendezték a kerületi Labdarúgó Diákolimpiát a IV. korcsoportban.
Iskolánk fiú csapata a népes mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg.
Gratulálunk az eredményhez! (Kuris Gabriella)
A csapat tagjai:
Müller Márk – 6.a, Gróf Gergő – 7.a, Cseresznyés Gábor – 7.z, Török Norbert – 7.z, Márkus Balázs – 7.a, Vastag Álmos – 7.a, Dorsánszki Péter – 7.a, Demeter Attila – 8.a, Tamási Milán – 8.a


Budapesti Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság – 2018. október 3.

Október 3-án délután a Honvéd Pályán rendezte a Budapesti Diáksport Szövetség a Budapesti Atlétika Ügyességi Csapatbajnokságot. Iskolánk 2 futó váltó csapattal, és 2 távolugró csapattal indult.
A népes mezőnyben a fiú távolugró csapatunk az előkelő 5. helyet szerezte meg. Több diákunk egyéni csúcsot ugrott, illetve futott.
Köszönjük a segítő szülők támogatását! Szép volt gyerekek! Hajrá Mátyás! (Viki néni)

A csapatok tagjai


Kerületi Atlétika Csapatbajnokság – 2018. szeptember 25.

Szeptember 25-én rendezték a Sporttelepen a Kerületi Atlétika Csapatbajnokságot. Iskolánkat fiú és lány csapatok képviselték távolugrásban és váltófutásban. Eredményes versenyt zártunk: lánycsapatunk távolugrásban harmadik helyezést ért el. Gratulálunk az eredményekhez!
(Molnár Viktória testnevelő tanár)

Eredmények


2017/18.