A 7.a osztály Felvidékre utazott. Elsődleges pedagógiai célként a közösség fejlesztés és a Felvidék magyar kötődési területek történelmi és irodalmi feltérképezése volt. Kiváló idegenvezetésben volt részünk, ahol a kitűzött célokon kívül a földrajzi tudásunkat is sikerült bővítenünk. Első állomásunk Hosszúszó alapiskola volt, ahol az iskola történetéről és mindennapjairól hallhattunk érdekes történéseket. Ajándékkal is készültünk az iskola diákjainak, amit viszonoztak nekünk, útunk Rozsnyóba majd a Bethlér-i vadászkastélyba vezetett.

Este érkezés Iglóra a szállásunkra.

2.napon Kirándultunk a Magas-Tátrába. A gyerekek nagyon élvezték a felmenő fogaskerekűzést, a túrát a vízesésekhez. Kellemesen elfáradtunk és délután ellátogattunk Késmárkra és Lőcse városába amely a legrégibb város a környéken.

3.napon megnéztük Bachleda völgyben található lombkorona tanösvényt. Lanovkával mentünk fel az ösvény bejáratához. 32 méter magas torony tetején találtuk magunkat, ahol a Tátra havas csúcsaiban gyönyörködhettünk.

Délután még megnéztük Márkusfalvi várat amely 1284-ben épült.

Este a vacsora után játékos kvízes vetélkedők voltak, amit a gyerekek nagyon élveztek.

4.napon Kassa városában csodálhattuk meg a Szent Erzsébet dómot, ahol megkoszorúztuk Rákóczi Ferenc síremlékét.

A kirándulás minden percét élveztük, kívánjuk, hogy minden gyerek, hasonló szép élményekkel gazdagodjon!

Kuris Gabriella

7.a osztály osztályfőnöke