Éneklő Ifjúság hangverseny – 2019. április 30.

2019. április 30-án került megrendezésre a Királyerdei Művelődési Házban a hagyományos Éneklő Ifjúság kórushangverseny. A fellépésen több kórus mutatta be tudását a közönségnek. Iskolánk mindkét kórusa nagy sikert aratott Kissné Katona Mária felkészítésével, vezényletével. A kicsinyek népdalcsokorral kezdtek, majd Schubert, Kerényi György kétszólamú műveit adták elő, és igazi közönségsiker volt ifj. Somorjai József A kis gőzös című dala. Őket iskolánk volt tanulója Pap Noémi kísérte zongorán.
A felsős kórus előadásában népdalcsokrot, Brahms Egy édes hangú kismadár című művét, Kodály Zoltán Lengyel László kórusművét és a Kóristák c. film egy betétdalát hallhattuk. Szólót énekeltek a 7. z és 8. z osztály tanulói. A felsősöket Király Angelika kísérte zongorán.
Május végén a 80 éves évforduló tiszteletére rendezett műsoron is énekel mindkét kórus, reméljük ott is örömmel hallgatják majd. (Hajas Lilla)


Karácsonyi hangverseny – 2018. december 13.

Iskolánk december 13-án tartotta hagyományos karácsonyi hangversenyét a Béke téri Jézus Szíve plébániatemplomban. A zsúfolásig megtelt templomban az iskola mindkét kórusa szerepelt Kissné Katona Mária vezényletével. Gyönyörködhettünk Vaspál Zsombor szólóénekében, aki egy Bach dallamot adott elő. Osztálytársa Müller Petra ķísérte zongorán. Kiss Gábor tanítványai Miklós Bíborka és Kovács Kamilla furulyán játszottak. Majd a Kicsinyek kórusa következett. Csengő hangjukon betlehemes dalok, Bárdos Lajos és Karai József szerzeményei hangzottak fel. Iskolánk volt tanulója Pap Noémi kísérte őket zongorán, aki önálló zeneszámmal Mozart Variációival is szerepelt. A felsős kórus műsorában 13. századi Domine dallamot, Lisznyai Gábor: Ó, jöjj Messiásunk, Karai J. -Nagy László: Új regösének kórusműveit hallhattuk. A hangverseny vége felé következett Britten: Deo Gracias című csodazenéje, amely a kórus kedvencévé vált. Köszönet a kitűnő zongorakíséretért Király Angelika tanárnőnek. A közönség örömére kicsik és nagyok együtt énekelték a Dolly Roll népszerű Karácsonyi képeslap c. szívhez szóló számát. Az idén is lelkesítő volt az a szeretet, amellyel a templomban fogadtak bennünket, reméljük, még hosszú évekig így lesz.


A Zene Világnapja az iskolánkban – 2018. október 1.

Iskolánk néhány éves hagyománya október 1-jén a zene világnapjának megūnneplése. Két évvel ezelőtt Liszt Ferenc rapszódia mûveiből tartottunk rendhagyó énekórát. Tavaly Kodály Zoltán halálának 100. évfordulójára emlékeztünk.
Az idei tanév október 1-jén bemutattuk tanulóinknak, hogy nemcsak Mozart vagy Beethoven, vagy Liszt Ferenc kezdte pályáját csodagyerekként, kivételes zenei tehetségek ma is születnek. A hangszeres pici gyerekek mellett csodálatos hangú fiúkórustól hallgattuk Britten Karácsonyi énekeit. Iskolánk felsős kórusa december 13-án szerepel ezekkel a dalokkal a Béke téri Jézus szíve templomban melyre szeretettel hívjuk majd a családokat. (Hajas Lilla)


Zenei tábor – 2018. szeptember 4-7.

Hagyományos zenei táborunkat idén is a Balaton partján, Szántódon tartottuk meg szeptember 4–7–ig. Az első nap kilátástalan, özönvíz szerű esőzése után szerencsére kiderült az ég és nyárias meleg időben zajlottak a programok.
Délelőttönként énekkari próbákon és kézműves foglalkozásokon vettek részt a diákok, délutánonként kirándultunk Tihanyba, vagy a Balaton partján pihentünk, számháborúztunk. Esténként fodrász-, tetoválás-, és sminkversenyen, csapatvetélkedőkön és Ki mit tud?-on mérték össze tudásukat a gyerekek. Péntek délután mindenki sajnálta otthagyni ezt a vidám tábort. (Kissné Katona Mária)