Természetjárók – Lovász Lóránd

Dokumentumok


Erdeivándor tábor – 2020. július 13-19.

A csepeli Mátyás Király Általános Iskola a múlt tanévben természetjáró szakkört indított. Elsődleges cél a tanulók egészséges életmódra nevelése, a természet megszerettetése, környezetük szépségeinek felfedezése volt. Az évközi túrák eredményeként, iskolánk történetében először, gyalogos erdei vándortáborban is részt vettek diákjaink.
A járványügyi helyzet ellenére – július 13-tól -, a 22 főt számláló gyerekseregünk a Pilis-hegység és a Visegrádi-hegység egy hetes túraútvonalán bizonyította rátermettségét. A SzentendrePilisszentlászlóVisegrád erdei útvonalon – közel 80 km-t megtéve -, csodálatos helyeket bejárva, többek között a Holdvilág-árokban, a Prédikálószéken, a Dömörkapunál is megfordult. A túraidőkön túl számos közös játékra, vetélkedőre, csapatversenyre is sor került. Táborunk végén – a Visegrádi Fellegvár megtekintése mellett – egy dunakanyari hajókirándulás és bobozás is színesítette programunkat.
A kicsiket és nyolcadikos korosztályt is számláló „Pilisi Portyázó”-ink, mindvégig egymást segítve, hatalmas lelkesedéssel, sikeres vándortábort zártak. Terveink szerint jövőre a Bakony erdei útvonalaival szeretnénk majd megismerkedni. (Lovász Lóránd)


Budai Vár – 2020. március 7.

Ezen a hétvégén rövidebb távot tettünk meg (5-6 km), de így is gazdag volt a programunk. A Várkert bazártól a Hadtörténeti Múzeumig bejártuk a Budai Várat. A múzeumban 2 órán át tartó kalandban volt részünk. A fegyvertárban rendkívül érdekes bemutatón vettünk részt, ahol a fegyverek fejlődése szerint számos harcászati eszközt megismerhettek, kézbe vehettek a diákok. Innen a zöld jelzésen a Gellérthegyre vezetett utunk (Gellért- és Szabadság-szobor, Citadella), ahol a fő látványosságok mellett, a felújított játszótér is nagy örömet jelentett a túrázóknak. Következő természetjárásunk célpontja a Nagy-szénás lesz, ahová a vándortáborra készülőket mindenképpen várjuk! (Lovász Lóránd)


Hatodik tervezett túra (március 7.)

Következő eseményünk inkább kirándulás lesz, mint erdei túra. Látogatást teszünk a Budai Várban. Kiemelten a Hadtörténeti Múzeum egyik bemutatóján is részt veszünk. A fegyvertárba kapunk betekintést. Hazajövet felsétálunk a Gellért-hegyre is (Szabadság-szobor, Citadella). Reméljük, mindenkinek elnyeri tetszését a színes program! Részletek a jelentkezési lapon!


Hárs-hegyi túra – 2020. február 15.

Az idén, februárig még egy picike hó sem esett. Helyette, ragyogó kirándulóidőben, 23 diákot (és néhány szülőt) számláló túracsapatunk tovább ismerkedett a budai hegyekkel ezen a hétvégén. A Fenyőgyöngyétől indulva, érintve az Árpád kilátót és az Oroszlán-sziklát, előbb Hűvösvölgyig gyalogoltunk. A gyermekvasútnál pihenőt tartottunk, majd a Kis-Hárshegyet (Makovecz Imre kilátó) és a Nagy-Hárshegyet (Kaán Károly kilátó) másztuk meg. Túránk végén egy Árpád-kori, pálos kolostorromot is felkerestünk (Szépjuhászné). Reményeink szerint márciusi – a Budai várba tervezett – kirándulásunkon is kedvező időjárásban lesz részünk. (Lovász Lóránd)


Ötödik tervezett túra (február 15.)

Szakkörünk éves programja feléhez érkezett. Még reménykedünk, de a hó igencsak várat magára. Így „téli” természetjárásunkat február 15-én tartanánk meg. Terveink szerint a FenyőgyöngyeÁrpád kilátóHűvösvölgyHárshegySzépjuhászné erdei szakaszt járjuk majd be. A táv nagyjából 10 km (kb. 200-230 m szintkülönbséggel). Tartsatok velünk most is! Részletek a jelentkezési lapon!


A barlangtúrák – 2020. január 11.

A 2020. év első (sorban már a 4.) természetjárásunk során a Budai-hegység 2 barlangjába látogattunk el. A Pálvölgyi barlangrendszer kalcit- és cseppkőkiválásokban gazdag, míg a Szemlő-hegyi barlangvirágoskertje” aragonit- illetve gipsz”karfiolok”-tól látványos. A barlangtúrák során 30 fős lelkes csoportunk megcsodálhatta az egyedülálló képződményeket. Sok érdekes információt tudhattunk meg a bejárások vezetőitől, a helyi – interaktív – kiállításon és a háromdimenziós ismeretterjesztő videófilmből.
Következő, februári túránkon majd Hűvösvölgy környékével ismerkedünk. Reményeink szerint közben leesik a hó, és valóban a tervezett téli természetjárásban lesz részünk! (Lovász Lóránd)


Negyedik tervezett túra (január 11.)

Az újév első túráján a Pálvölgyi, illetve a Szemlő-hegyi barlangokban teszünk látogatást. A 30 fős csoport előbb egy cseppkő majd egy aragonit képződményekben gazdag barlangban tehet kellemes sétát. Emellett egy videó és végül a helyi tárlat megtekintésére is sor kerül majd.
Az utazási költség mellett, a kombinált belépőjegyekre tanulónkként 2300 forintot is kérünk fizetni. A bejárás legfeljebb 30 fős csoportban engedélyezett (a létszám betelt), így szülők (hozzátartozók) részvételére most nincs lehetőség. Részletek a jelentkezési lapon!


Budaörs-Normafa túra – 2019. november 9.

A késő őszi időjárás kegyeibe fogadott bennünket, így harmadik túránk is emlékezetes marad. 22 főt számláló diákcsapatunkkal (először tartott velünk Gyenes Csilla tanítónő párjával) először a Budaörse tekintő óriássziklákat másztuk meg, majd a repülős emlékmű és Makkosmária érintésével a Normafáig (Anna-réti játszótér) tartott 11 km-es túránk.
Hazaindulás előtt megered az „esőcsatorna”, kicsit fáradtan, de megelégedetten emlékeztünk a nap eseményeire. Az autóbuszon már a januári találkozásunk is szóba került, akkor majd 2 budai barlangban is látogatást teszünk. (Lovász Lóránd)


Harmadik tervezett túra (november 9.)

Még egy őszi természetjárás! Kicsit jobban öltözzünk majd fel!
Harmadik túránkon is tarts velünk! A budaörsi Kopártól (Kő-hegy) a Normafáig járjuk majd be a csodás vidéket. Kis „hegymászás” után, könnyebb terepen haladva, az Anna-réti játszótéren zárul majd a programunk. Ezúttal is a tájékoztatón található jelentkezési lap leadásával vehetsz részt a túrán.
A túra hossza 11 km, szintkülönbség kb. 230 méter.
Részletek a jelentkezési lapon! Ha szeretnél részt venni a kiránduláson, a jelentkezési lapocska kitöltésével, és utazási költség befizetésével jelentkezhetsz osztályfőnöködnél, vagy Lovász Lóránd szakkörvezetőnél.
Jelentkezési határidő: 2019. november 6. (szerda)


Pilisborosjenői körtúra – 2019. október 12.

Természetjáró szakkörünk szombaton Pilisborosjenő környékén tett körtúrát. Ez alkalommal is elkísért bennünket Benczéné Várda Katalin tanítónő és Metálné Gál Annamária fejlesztő pedagógus. Míg első túránkon Kis Gergely, a mostanin Árva Csenge és Csákány András tanárok tartottak még velünk. Ragyogó időben felkerestük az Egri vár 51 éves mását (az Egri csillagok forgatására építették) az ősz színeiben pompázó Pilisben. A várrom és sok más mellett, a Teve-sziklák homokkő csoport is tartalmas látnivalót jelentett – az ismét 35 főt számláló – a vidám diákseregnek. Harmadik, egyben utolsó őszi (november 9-én vagy 16-án) természetjárásunk alkalmával a budaörsi sziklák és a Normafa közötti útvonallal ismerkedünk majd meg. (Lovász Lóránd)


Második tervezett túra (október 12.)

A tanév második természetjáró szakkörén is örömmel várunk!
Most a vadregényes Pilisbe látogatunk. Úti célunk – többek között – az egri vár” romjai, és a Teve-sziklákat is felkeressük.
A körtúra hossza 12-13 km, szintkülönbség kb. 300 méter.
Részletek a jelentkezési lapon! Ha szeretnél részt venni a kiránduláson, a jelentkezési lap kitöltésével, és (ha nincs havi bérleted) 800 Ft befizetésével jelentkezhetsz osztályfőnöködnél, vagy Lovász Lóránd szakkörvezetőnél.
Jelentkezési határidő: 2019. október 7. (hétfő)


Túra a Hármashatár-hegyre – 2019. szeptember 21.

Természetjáró szakkörünk első túráján a Hármashatár-hegyre látogattunk. Ragyogó kirándulóidőben népes túracsapatunk először a Guckler-kilátóig gyalogolt. Innen fővárosunk és a Budai-hegység pompás panorámájában gyönyörködhettünk. Majd a Virágos-nyereg érintésével a Farkas-torok barlangnyílásáig ereszkedtünk le. Remek hangulatú erdei utunk során kellemesen elfáradtunk, és élményekkel gazdagodva várjuk októberi 12-i körtúránkat. Ekkor majd Pilisborosjenő környékén barangolunk. (Lovász Lóránd)


Szárnybontogatók – Csórics Balázs

Játékos készségfejlesztő foglalkozás gyerekeknek

Drámajáték

Ezen foglalkozások során a gyerekeket játékos helyzetgyakorlatok segítségével segítjük hozzá saját maguk felfedezéséhez. Saját erőik, képességeik, tehetségeik megtalálásához, valamint gyengeségeik megismeréséhez és hogy ezeket hogyan tudják egy működő rendszerbe foglalni magukban…

Filmklub

Ezen események alkalmával a gyerekekkel közösen megnézünk egy filmet vagy rajzfilmet, amely előtt tudatos útmutatást kapnak, mire figyeljenek.
Így tanítjuk őket egy-egy esemény, történet mögött megtalálni a mondanivalót, mélyebb rétegeket keresni minden dolog mögött, jobban figyelni, megérteni önmagukat és a világot…

Részletes tájékoztató


Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem – videó

Idén szeptemberben elindult egy kis csoport, Szárnybontogatók néven.
A videó első részében a kis Szárnybontogatók első megnyilvánulása látható,
a második felében pedig Hamvas Béla: Isten tenyerén című versét mondják el, mondjuk el közösen.


Napsugár Klub – Lukács Katalin

Indul a Napsugár Klub!

Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!

Október 1-jén (kedden) 15:00 órától kezdődik a Napsugár Klub első foglalkozása (16:30-ig). Védőruha (kötény, köpeny, apa elnyűtt pólója) nem árt!
Szeretettel várom az érdeklődő gyerekeket! Lukács Katalin az iskola rajztanára