Határtalanul kirándulás Szlovákiában – 2018. május 7-10.
Rimaszombat Tompa Mihály Református Középiskola és városi séta
Látogatást tettünk a Tompa Mihály iskolában, hetedikes diákokkal ismerkedtünk. Éppen szlovák nyelvórára készültek. Az eltérő iskolarendszer miatt ők másodikosok az alapiskola után. Az iskola felében folyik magyar oktatás. Énekes műsorral köszöntöttük őket, és ajándékot vittünk.
Ezután Rimaszombat nevezetességeivel ismerkedtünk, megnéztük a régi Városházát, a házat, ahol Petőfi is megszállt és az emléktábla eredeti régi asztallap márványából készült. Blaha Lujza a híres énekes és színésznő is Rimaszombat szülötte. Tompa Mihály lelkész és költő Arany Jánossal egy évben 1817-ben született ebben a városban. A Tompa Mihály téren áll Petőfi kisebb alakú szobra, a két jó barát és költő egy helyen, talán csak Arany János hiányzik a sorból. Hatvani István a fizika tudományában jeleskedett, Ferenczi István szobrászművész a környék templomait díszítette.
Szilicei-jégbarlang, Rozsnyó
Kevesen gondolnák, hogy a Szilicei-fennsík száraz, vízszegény platóján, ahol nyáron nem ritkák a harmincfokos kánikulák, egy rejtett zugban jégbarlang található. A helyi lakosság már emberemlékezet óta fejtette a barlang jegét az élelmiszerek tárolására, de a tudományos világ is már 300 esztendeje kutatja ezt a földi csodát.
A jégbarlang a mérsékelt égöv legalacsonyabban fekvő jeges barlangja a világon. A barlang másik meglepetése, hogy az újkőkorszaktól kezdődően több ősemberi kultúrának biztosított menedéket. A turisták által könnyen hozzáférhető helyen fekszik, mert a Gombaszög és Szilice közötti sárga jelzésű turistaösvényen található. Mivel nyitott barlangról van szó, ezért egész éven át korlátozások nélkül és ingyenesen látogatható.
A Rozsnyó közepén álló reneszánsz-kori őrtornyot a töröktől való félelmükben 1643 és 1654 között építtették a rozsnyóiak. A 38 m magas torony 1766-ban leégett, s a helyreállításakor eredeti fölső részét körfolyosóval és zsindelytetővel pótolták. A déli homlokzaton a torony építésével egyidejű kőtáblán a város címerének korabeli domborműve látható. A torony az 1997-ben lezajlott restaurálás óta kilátótoronyként látogatható.
Rozsnyón található a Felvidék egyetlen Kossuth Lajos szobra, az ismert politikai viszonyok között nagy bátorságra vallott a lakosságtól.
Szállásunk Várhosszúrét Jozefina panzió.
Betléri Andrássy kastély, Bélai cseppkőbarlang, Lőcse városnézés
A történelmi Magyarország egyik legnagyobb épségben fennmaradt, eredeti bútorokkal berendezett kastélya, a Gömör-Tornai Karszt északi részén, a mai Szlovákia területén, Rozsnyótól néhány km-re északra Betléren található. Az Andrássy család egykori vadászkastélyában berendezett páratlanul gazdag kiállítás mellett a régió egyik legszebb kastélyparkja teszi teljessé az élményt. A kastély termeiben tett látogatás során időutazáson érezhetjük magunkat, a nagyrészt eredeti 1700-as, 1800-as évekből származó bútorokkal, berendezési tárgyakkal, műtárgyakkal, festményekkel berendezett szobákban alapos képet kapunk az Andrássy család főúri mindennapjairól.
Érdekesek a család által összegyűjtött különböző egzotikus tárgyak is, mint pl. a fókabőrből készült eszkimóöltözet vagy a több ezer éves egyiptomi múmia. Természetesen vadászkastély lévén a trófeák sem maradhatnak el.
A festmények között Feszty Árpád, Lotz Károly, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Madarász Viktor művei is megtalálhatók.
A kastély egyik leghíresebb látványossága a nagy központi könyvtár. A kastély könyvtárát 1790-ben Andrássy Lipót alapította és ebből az időből származik belső kialakítása is. Állománya mintegy 20 ezer kötet, főleg a XV.-XIX. századokból származó 15 nyelven íródott hittudományi, történelmi, földrajzi és filozófiai mű.
A kastélyt övező csodálatos 81 hektáros park a legnagyobb történelmi botanikus kert Szlovákiában. A parkban az akkori divatnak megfelelően vízesés, szökőkutakat építettek ki, szobrokat, ágyúkat állítottak fel.
A Bélai Cseppkőbarlang bejárata 885 méter magasan van, az egyetlen látogatható barlang a Magas-Tátrában, a Kobold-hegy északi oldalán a Barlangliget felett.
A nagyközönség számára 1882-ben nyitották és a világon az elsők között 1896-ban elektromos árammal világították meg. A barlang járatait folyamatosan javították, fejlesztették, a látogatható barlanghelyiségek újabbakkal bővültek. A barlang teljes hossza 1752 méter, ebből 1001 méter a látogatható.
Lőcse a Felvidék legszebb kisvárosai közé tartozik,az UNESCO világörökség része. Szinte hiánytalanul fennmaradt középkori városfal öleli körbe gótikus és reneszánsz műemlékekkel teli óvárosát. A hajdani Szepes vármegye egykori székhelyének legfőbb látnivalója a legértékesebb gótikus szárnyas oltárok tárháza a Szent Jakab-templom. A város főterét Szlovákia legszebb terei közt tartják számon, a gótikus templom mellett álló csodaszép gótikus városháza a város szimbóluma.
A szállásunk Tátralomnic, Hotel Tatranec ifjúsági szállás és kemping faházakban volt.
Hernád áttörés
Harminchárom vállalkozó diákunk,három pedagógusunk és szakavatott túravezetőnk Balázs irányításával egész napos túrát tettek a Szlovák Paradicsomban. A Szlovák Paradicsom számtalan kalandos túraútvonalat kínál az ide utazó számára. A mészkőhegységet évmilliók alatt szabdalták fel a fennsíkokról lezúduló patakok. Közös jellemzőjük, hogy így vadregényes kanyonok keletkeztek, amiket a turizmus fellendülésével elkezdtek kiépíteni mesterséges lépésekkel, létrákkal, fogódzókkal. Így az egyszerű turista számára is elérhetővé váltak az útvonalak.
Kassa városnézés
Kelet-Szlovákia fővárosa, Kassa, az ország második legnagyobb városa, a Felvidék hajdani kulturális központja magyar történelmi emlékekben rendkívül gazdag, pezsgő életű igazi vidéki nagyváros. A közel 250 000 lakosú Kassában mára a magyarok létszáma alig éri el a 3%-ot, de a magyar kultúra és történelem erősen jelen van a belváros hangulatos utcáin sétálgatva. A szépen felújított belváros legfőbb látnivalója a kassai dóm valamint a zenélő szökőkút. II. Rákóczi Ferenc fejedelem több szálon is kötődik a városhoz, a székesegyház kriptájában temették újra, és egykori törökországi házát, az úgynevezett Rodostói-házat is felépítették a városfal mellett. A Rodostói-ház múzeumában Joli néni érdekes, lelkes beszámolóját hallgattuk meg Rákóczi Ferencről, aki csak 1906-os ünnepélyes újratemetése után nyugodhat a kassai dóm altemplomában. Sírjánál koszorút helyeztünk el, és elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.